Nagyboldogasszonyunk

MENÜ

Szeretettel üdvözlöm

Honlapunk azzal a szándékkal jött létre, hogy egy kis ízelítőt nyújtson a látogatónak a magyar ősi vallás egyik kiemelkedő személyéről Nagyboldogasszonyunkról. A kereszténység szintén átvett sokat eme régi hitvilág elemeiből, melynek nyomait megtalálhatjuk a templomok falain ábrázolva, illetve a prédikációkba, misékbe helyezve. Nagyboldogasszonyunk minden teremtett lélek, akit anya szült, szellemi édesanyja és patrónája.

 

Számos ősi vallási irányzat öltözött új köntösbe az elmúlt évszázad alatt, az utóbbi 10 évben ezeknek száma igencsak megsokasodott. Csoportok alakultak ki melyek mind egy nézetet tudnak magukénak, egy véleményt alkotnak és egy közös dolgot vallanak, - így kialakult a saját kis és nagycsoportos vallási közösségük.


Azonban ezek között a csoportok között kevés van, mely a Nőt, az Istenanya szerepét is előtérbe helyezné illetve tanaiba foglalná. Valahogy az Isten Női oldala háttérbe került. Természetesen vannak olyan vallások melyek nem zárják ki az Istennő létét és teljességét, sőt vannak olyan vallások is melyek külön kiemelik a Női Szellemi Erő fontosságát!


Valljuk be bátran: Nő nélkül nincs élet! A nők szülik a gyermekeket és a szülés mint egy élet misztérium magában hordozza a női szellem jelentősségét. Az anyaság az élethez szükséges állapot, mely nélkül nem lenne ma emberi élet a Földön. Régen, az ősi időkben ennek a női teremtő erőnek tiszteletéül szent ligeteket alakítottak ki az emberek, ahol összegyűltek és szer - tartásokkal ajándékozták meg a teremtőt. Férfi- kiáramló és a Női- befogadó erőket.

 

Oldalunkon a Fohász "fülre" kattintva, Ön is megtapasztalhatja az Istenanya - Nagyboldogasszonyunk szerető és oltalmazó erejét akár azonnal is, pozitív változásokat tapasztalva személyes életében és környezetében.

Három kiemelkedően fontos imát talál it:

- Fogolyszabadító fohász, mely a lelki és szellemi rabságban élőkért szól.

- Kérelem Nagyboldogasszonyunkhoz, mely által szívből jövő kérelmünkkel fordulhatunk Istenanyánkhoz.

- Ima szeretteinkért, mely a szívünkhöz közel állókért szól.

 


 

Kérem olvassa fel hangosan az imákat és tapasztalja meg Nagyboldogasszonyunk, Istenanyánk szerető és oltalmazó erejét!

Tisztelettel:

 


 

 

 

 

 

Kóczán Péter

 

 

 

 

 

 

Szórólap letöltése:

https://docs.google.com/document/d/1rZK4j5X_cJN9zFYSO0HseZbFU4cawCYgzwmsI-kp6vs/edit?hl=en_US

 

 


 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Hírek

  • Fekete párduc
    2011-10-01 07:13:31

  • Aranyban ragyogó Nagyboldogasszony
    2011-09-09 19:49:38

  • Napba öltözött Nagyboldogasszony
    2011-09-09 19:46:23

  • Pilisszántói Nagyboldogasszony
    2011-09-09 19:44:07

Asztali nézet